Szerzői előszó – az eredetiség és szellemi önállóság igazolása
A “Distillatív Metafizika” nem meglévő filozófiai hagyományra épül, hanem a gondolkodás spontán tapasztalatából nőtt ki. Eredeti intuíciója az volt, hogy a világ nem magyarázat, hanem lepárlási folyamat: a tudat a lét által önmagán átfuttatott esszenciagyűjtő. E felismerésből született meg a rendszer, amelyet semmilyen korábbi iskola vagy tanítás nem inspirált közvetlenül – inkább a létélmény reflexív sűrűsödése hívta elő.
A „Distillatív Metafizika” kifejezés, valamint a hozzá kapcsolódó alapfogalmak (kozmikus közöny etikája, hőmérsékleti morál, affektív energia, átlátszó tudat, visszaoldódás az Abszolútumba) teljes mértékben új terminológiai konstrukciók. Sem filozófiai, sem teológiai, sem ezoterikus szövegekben nem találhatók meg korábban ebben a formában. A rendszer nem újrahasznosítja a hagyományos metafizikai struktúrákat, hanem organikusan fejleszti tovább azokat: nem transzcendens menekülést, hanem immanens áttetszőséget tételez.
A “Distillatív Metafizika” ontológiai magja: „Az Abszolútum nem a világon túl, hanem a tapasztalás folyamatában lakik.” Ez az állítás sem guénoni, sem spinozai, sem materialista értelmezésben nem olvasható. A rendszer saját szerkezete a következő:
1. Ontológiai alap – az Abszolútum mint önreflexív organizmus;
2. Antropológiai középszint – az ember mint tudati lepárlóberendezés;
3. Etikai sík – a jó és rossz mint figyelem-hőmérsékleti állapotok;
4. Addendum – a kozmikus közöny, a halandóság ritmusa és a vitalitás etikája.
E négy réteg együttesen egy önzáró, résmentes világértelmezést alkot, amely nem követel hitet, de következetességet igen. A rendszer a metafizika és az egzisztencializmus határán helyezkedik el, ahol a tapasztalat még nem zuhan pszichológiába, de már elhagyta a dogmatikus metafizikát.
A szöveg filozófiai státusza nem disszertáció, hanem gondolati manifesztum. Nem állításokat véd, hanem belső törvényszerűségeket tár fel. Ha eretnek, akkor azért, mert nem hivatkozik: önmagából építkezik, és így a lét megismerésének egyedi mintáját hozza létre.
Ezzel az előszóval a szerző rögzíti, hogy a “Distillatív Metafizika” nem korábbi források parafrázisa, hanem önálló, eredeti filozófiai konstrukció, amely a XXI. századi gondolkodás poszttradicionális irányába mutat: a metafizika új formája, amelyben az Abszolútum immár nem kérdés, hanem a tapasztalat önazonossága.
A Distillatív Metafizika nem új vallás és nem is filozófiai iskola.
Nem hirdet igazságot az ember fölött, és nem ígér menekülést a világ elől.
Inkább kísérlet arra, hogy a létet azzal a komolysággal és tisztelettel szemléljük, amelyet az magától követel, de anélkül, hogy egyetlen hagyomány igájába hajtanánk. Mert a világ nem véletlen, de nem is szándék; nem gép, és nem álom.
Él, lélegzik, önmagát átalakítja, önmagát figyeli. A mindenség: önmagán kísérletező Élet.
Az ember ennek a kísérletnek egyik módja: a tudatos tapasztalat eszköze.
Ha a világ az Abszolútum teste, akkor az emberi tudat az idegrendszere: a hely, ahol a Lét önmagáról gondolkodni kezd.
Ez a tanulmány ennek az organikus, élő egésznek a szerkezetét, a tudat benne betöltött szerepét, és a földi élet metafizikai értelmét kívánja feltárni.
Nem megváltást, hanem megértést keres. Nem hitet, hanem tisztánlátást.
A Distillatív Metafizika alapvetése: az élet célja a tapasztalatok összegyűjtése, átégetése és esszenciává alakítása, melyet az ember minden pillanatban, és a halál végső tapasztalatában is, visszaolvaszt az Abszolútumba, mint a nagy organizmus tanulságát.
Minden, amit megélünk, a Lét számára információ. Minden felismerés, minden szenvedés, minden gyönyör az Egész önismeretének egy darabkája.
Miért fontos ez az Integrumban?
Az Integrum nem történetekben, nem pszichologizálásban, és nem „élménybeszámolókban” gondolkodik, hanem abban a szerkezetben, amely minden mélyebb életmunka alapja:
„A tapasztalatok átalakulnak, a lényeg visszamarad, és ebből lesz az esszenciális forma.”
Ez a Distillatív Metafizika. A projekt egész nyelve és módszertana erre a felismerésre épül.
Technikai megjegyzés
Az „Integrum distillációja” mint metafora nem spirituális és nem pszichológiai rendszer, hanem egy szemléleti keret, amely az emberi tapasztalatok belső logikáját írja le. Ahogy az oldalon folyamatosan egyre több és több írás jelenik majd meg a jövőben, mindig ez a fogalom lesz majd a központi rendezőelv, amelynek alapján az oldal tovább építkezik.
Integrum Projekt, 2026