(Avagy mikor lesz a belső rendből elzárkózás?) A detachmentről tizennyolc esszé után már nemcsak azt kell megkérdezni, mitől nem közöny, hanem azt is, mikor válhat alibivé. Ez a nehezebb kérdés, mert nem a nyílt félreértést vizsgálja, hanem azt, amikor a…
(Avagy mikor válik a leírás rejtett ítéletté?) Egy társadalomkritikai rendszer előbb-utóbb önmagára is rákényszerül. Nem azért, mert különösen gyanakvó, és nem is azért, mert mentegetőzni akar. Hanem leginkább azért, mert minden diagnózis egyúttal helyzetet is teremt: kijelöl valamit, amit látni…
(Avagy mi marad a distillációból, ha nincs, ami megőrizze?) Az Abszolútum nem következik logikai szükségszerűséggel abból, amit ez a rendszer korábban leírt. Nem megfigyelhető, nem mérhető, és nem is bizonyítható. Ezért nem bizonyított állításként kell kezelni, hanem vállalt posztulátumként. Ez…
(Avagy miért nem a felejtés a gyász ellentéte?) Az elengedésről túl könnyen beszélünk úgy, mintha a múlt eltávolítása volna. Mintha az ember akkor lenne szabad, ha már nem gondol arra, amit elveszített; ha nem fáj, nem tér vissza, nem kapcsolja…
(Avagy miért nem archívum a kollektív emlékezet?) Egy közösség nem azért emlékezik, mert múltja van. Múltja mindennek van. Egy közösség azért emlékezik, mert valamit a múltból még mindig hordoznia kell. Nem pusztán eseményeket, dátumokat, neveket, hanem olyan terheket, amelyek még…
(Avagy miért nem csupán a másik hiányzik?) A gyászról többnyire két nyelven szokás beszélni. Az egyik pszichológiai. Folyamatot lát benne: veszteséget, kötődést, feldolgozást, szakaszokat, visszaeséseket, alkalmazkodást. A másik vallási vagy metafizikai vigaszt kínál: túlélést, találkozást, folytatást, transzcendens értelmet. Mindkét nyelv…
(Avagy mikor válik a segítség önfeladássá?) A gondoskodást túl könnyen azonosítjuk a szeretettel. Mintha aki szeret, annak természetes módon gondoskodnia kellene, és mintha a gondoskodás mélységét az mutatná, meddig képes elmenni a másikért. Aki többet bír, az jobban szeret. Aki…
(Avagy mit bír el egy társadalom magából?) Egy társadalom minőségét nem az mutatja meg, milyen értékeket hirdet magáról. Nem az, milyen szavakat használ, milyen ünnepeket tart, milyen eszmékre hivatkozik, és milyen képet próbál fenntartani saját működéséről. Ezek többnyire felszíni önleírások.…
(Avagy miért nem a tudat egyedül alakítja át a tapasztalatot?) A Distillatív Metafizika eddig elsősorban a tudat működéséről beszélt. Műveleti térről, distillációról, zajról, csendről, Abszolútumról. Arról, hogyan halad át a tapasztalat egy tudati szerkezeten, és mikor képes esszenciává sűrűsödni. Mindez…
(Avagy miért nem a folyamatos hozzáférés mélyíti el a kapcsolatot?) A modern kapcsolatok egyik legmakacsabb félreértése, hogy a jelenlétet összekeverik a rendelkezésre állással. Mintha az volna a közelség bizonyítéka, hogy a másik bármikor elérhet, megszólíthat, bevonhat, aktiválhat. Mintha a kapcsolat…