Egy meghibásodott számítógép, negyvenötezer forint és egy új szokás. Egy kivételesen eseménytelen szombati reggelen nem indult el a laptopom. A ventilátor néhány másodpercre felpörgött, aztán elhallgatott. A képernyő fekete maradt. Négyéves laptop volt. Nem annyira értékes, pláne nem új, technikai…
(Avagy mire használjuk a visszanyert szabadságot?) Egy idő után kevesebb dolog szakítja félbe a napot. Nem válaszolunk minden üzenetre azonnal. Néhány feladatot már nem vállalunk el. Vannak viták, amelyekbe egyszerűen nem lépünk be, és kapcsolatok, amelyekben nem próbáljuk egyedül fenntartani…
(Avagy mikor tudunk eleget ahhoz, hogy végre döntsünk?) Egy üzlettárs vagy ügyfél nem válaszol. Egy intézmény újabb iratot kér, bár az előző körben még mást mondott. Egy beszélgetésben valaki megrendíthetetlen bizonyossággal állít valamit, amelyről jól érzékelhetően elég csekély ismerete van.…
(Avagy hogyan élünk azzal, amit már beláttunk?) Van, amit az ember már ért, ennek ellenére mégsem tudja másként megélni. Felismeri egy visszatérő reakció eredetét, ismeri egy kapcsolat határait, pontosan meg tudja fogalmazni, mi veszett el valakivel. A következő helyzetben mégis…
(Avagy mikor lesz a belső rendből elzárkózás?) A detachmentről tizennyolc esszé után már nemcsak azt kell megkérdezni, mitől nem közöny, hanem azt is, mikor válhat alibivé. Ez a nehezebb kérdés, mert nem a nyílt félreértést vizsgálja, hanem azt, amikor a…
(Avagy mikor válik a leírás rejtett ítéletté?) Egy társadalomkritikai rendszer előbb-utóbb önmagára is rákényszerül. Nem azért, mert különösen gyanakvó, és nem is azért, mert mentegetőzni akar. Hanem leginkább azért, mert minden diagnózis egyúttal helyzetet is teremt: kijelöl valamit, amit látni…
(Avagy mi marad a distillációból, ha nincs, ami megőrizze?) Az Abszolútum nem következik logikai szükségszerűséggel abból, amit ez a rendszer korábban leírt. Nem megfigyelhető, nem mérhető, és nem is bizonyítható. Ezért nem bizonyított állításként kell kezelni, hanem vállalt posztulátumként. Ez…
(Avagy miért nem a felejtés a gyász ellentéte?) Az elengedésről túl könnyen beszélünk úgy, mintha a múlt eltávolítása volna. Mintha az ember akkor lenne szabad, ha már nem gondol arra, amit elveszített; ha nem fáj, nem tér vissza, nem kapcsolja…
(Avagy miért nem archívum a kollektív emlékezet?) Egy közösség nem azért emlékezik, mert múltja van. Múltja mindennek van. Egy közösség azért emlékezik, mert valamit a múltból még mindig hordoznia kell. Nem pusztán eseményeket, dátumokat, neveket, hanem olyan terheket, amelyek még…
(Avagy miért nem csupán a másik hiányzik?) A gyászról többnyire két nyelven szokás beszélni. Az egyik pszichológiai. Folyamatot lát benne: veszteséget, kötődést, feldolgozást, szakaszokat, visszaeséseket, alkalmazkodást. A másik vallási vagy metafizikai vigaszt kínál: túlélést, találkozást, folytatást, transzcendens értelmet. Mindkét nyelv…